2009. december 19., szombat

Agyag edény készítése.


Az agyag

Az agyagművesség létrejöttének alapfeltétele az agyag volt. Ennek az ásványnak kitűnő tulajdonsága, hogy vízzel elegyítve könnyen formázható. Jóllehet az agyag majdnem mindenhol megtalálható a Föld felszínén, ám tulajdonságai jelentősen eltérnek attól függően, mely területen találhatók. Némelyik agyagfajta abban az állapotában is használható, ahogyan kitermelték, másokat azonban előbb meg kell tisztítani, és más anyagokkal kell keveri formázás előtt.



Az agyag eredete

Az agyag a földkéreg másodlagos terméke, azaz a légköri változások hatására széthullott egykori földpátokban dús vulkáni eredetű sziklák maradványa. Az agyag kinyerése azonban nem ott történik, ahol keletkezett, mivel a földmozgás és az időjárási hatások miatt távolabb, különféle összetételű, színű és tisztaságú rétegekben rakódott le.
A továbbiakban röviden áttekintjük a különböző fajtájú és osztályozású agyagféleségeket abból a szempontból, hogy az egyes munkákhoz milyen minőségű agyag szükséges.


 Agyagfajták

Az agyagot olyan kisméretű kristályok alkotják, amelyek közül néhányat a legerősebb mikroszkóppal sem láthatunk. A kaolin nevű ásvány, mely a keletkezés helyén található az agyag alapanyaga, amelynek az összetétele: 47% szilícium-oxid (Si02), 39% alumíniumoxid (AI203) és 14% víz (H20). Vizsgáljuk meg a leggyakrabban használt agyagfajták - vörösagyag, fehéragyag, azaz félporcelán vagy majolika tulajdonságait.




Közönséges vörösagyag

Eredeti formájában magas, megközelítően 5-8% közötti vas-oxid tartalma miatt (Fe203) szürkésbarna színű. Az égetés során vörös vagy vöröses színűre változik a kiégetés vagy a kemence hőfoka szerint. Olvadékony agyag, ezért nem lehet 1050-1100 °C-nál magasabbra növelni a hőfokot. Jól formálható, ezért kiválóan alkalmas korongozásra és kisebb szobrok készítésére.

Fehéragyag

Ezt az agyagfajtát kisebb bányákból nyerik a világ különböző részein, ezért a keramikus már előkészítve jut hozzá. Jellemzője, hogy nedves állapotban világosszürke színű, ám a kiégetés után márványfehér vagy fehéres, világos árnyalatú lesz.
Viszonylag porózus és igen képlékeny agyag; vas-oxid-tartalma gyakorlatilag nincs.
A fehéragyagot gyakran használják öntött darabok, így edények, falicsempék, egészségügyi berendezések készítésére, de alkalmas korongozásra is.
Kiégetési hőfoka körülbelül 1050-1150 °C között váltakozik. Mázazás előtt ajánlatos 900-1000 °C -on egyszer kiégetni (ez az első kiégetés alacsony hőfokú terrakotta égetésként ismert).





  Az agyag előkészítése

Ahhoz, hogy egy tárgyat megfelelő formában és színben hozzunk létre, igen fontos ügyelni rá, hogy már a munkálatok kezdetén ne kövessünk el hibákat. Tudnunk kell, milyen fokú nedvesség a legkedvezőbb az összeillesztéshez, hogyan kerüljük el, hogy levegő maradjon a massza belsejében, repedéseket, törést előidézve száradás közben, netán robbanást a kiégetéskor. Ezek lényeges kérdések, érdemes elővigyázatosnak lennünk, mielőtt belekezdünk a műveletbe. A masszát hiánytalanul kell összegyúrni, lehetőleg gépi úton.










    Gyúrás

Az agyagot azért kell meggyúrni, hogy a légbuborékokat eltávolítsuk, a masszát pedig lággyá, képlékennyé és egyenletessé tegyük. A kézzel gyúrással tökéletes képlékenységet kell elérni. Ha az agyag puha és tapadós, akkor magas a nedvességtartalma. Ebben az esetben gyúrjuk meg egy gipszlapon, vagy ugyanezen a lapon pihentessük egy darabig, mielőtt felhasználnánk. Ha pedig az agyag hajtogatásnál, gyúrásnál mégis töredezik, akkor meglehetősen száraz. Ilyenkor úgy járunk el, hogy egy dróttal több darabot levágunk az agyaghengerből, melyeket vizes szivaccsal megnedvesítünk. Majd újra összeillesztjük, és egy sima felületen (de nem gipszlapon) összegyúrjuk a darabokat, amíg lágy és képlékeny lesz a massza.
Ezt a felfrissítési módszert csak a kevéssé vagy a nagyon nedves agyagnál alkalmazzuk. A kemény és nagyon száraz agyagot már csak újrafelhasználási eljárás után lehet feldolgozni





  Légbuborékok

A munkadarab falában, belül maradó, nagyobb méretű légbuborékok jelentős veszélyt rejtenek a száradáskor és a kiégetéskor. A bennük levő levegő vízgőzzé alakul, és a hőmérséklet emelkedésével növeli a nyomást a terjeszkedését akadályozó falakra. Ha magas a levegőkoncentráció, felrobbanthatja és összetörheti a tárgyat, kárt tehet a körülötte levő darabokban, sőt a kemencében is. Az agyagban levő légbuborékokat csak alapos gyúrással tüntethetjük el, kézi vagy akár gépi úton.





Zsugorodás

Az agyag megmunkálhatóságához szükséges víztartalmat képlékenységi nedvességnek nevezzük, és a nedves agyag súlyának mintegy 30-35%-át alkotja. Amikor a víz elpárolog belőle, az agyag részecskéi összehúzódnak. Minél kisebbek a részecskék, annál nagyobb a zsugorodás, és nagyobb a deformálódás és a repedés veszélye.
A nagyobb részecskékből álló agyag kevésbé húzódik össze; ilyen a tűzálló agyag. Egy kerámiatárgy két folyamat során veszíti el zsugorodási képességét: a száradás folyamán, amikor a benne levő víz elpárolog, és az agyag bőrkeménységűvé válik, illetve az égetés során, amikor az agyagban maradt ún. vegyi, vagy kémiai víz hidrogénné és oxigénné válva talál kiutat. E folyamat révén húzódik össze az agyag végleges alakjára, minőségétől függően a 8-20%-ára.

Száradás

Egy nedves tárgy száradása, hacsak nem különböző vastagságú részekből tevődik össze, lassú és egyenletes, és zsugorodása sem okoz gondot, ha szobahőmérsékleten történik.
A száradás akkor nem szabályos, ha túlságosan meleg vagy huzatos helyen megy végbe, ilyenkor nem egyenletesen zsugorodik, aminek következtében egyes részei torzulhatnak, vagy eltörhetnek. Az agyagtárgy szélei szokványosan nem léphetik túl a 0,4-1 cm vastagságot.
Ha az agyagtárgy túl vastag, vagy szélei különbözőek, borítsuk be nedves ronggyal, műanyag fóliával az egyenletes, szabályos száradás érdekében; időnként nedvesítsük meg. Ajánlatos néha rövid időre kitakarni, hogy elősegítsük a száradást. Az agyagtárgyon levő fogók, fülek, kiszögellések, fedelek, a figurák keze, lába, egyéb kiegészítők gyorsabban száradnak, ezért meg kell védenünk ezeket a túl gyors zsugorodástól. Ennek érdekében burkoljuk be az érintett részeket fóliadarabokba vagy nedves rongyba, ugyanígy járjunk el a száradó tányérok felső szegélyévei: ezáltal egységes száradási folyamat érhető el. Ha hagyjuk kiszáradni az agyagot, ellenállóvá és keménnyé válik, és noha még mindig van benne nedvesség, képlékenységét már elvesztette.


    Az agyagmaradékok újrahasznosítása

A korong körüli agyagmaradékról alig esik szó, pedig takarékossági szempontból nem elhanyagolható. Amikor az asztalon hagyjuk az agyagot és kiszárad, már nem alkalmas korongozása; ugyanoda kerül, ahová a munka közben elrontott darabok. A megkeményedett agyagdarabokat tegyük ki a napra vagy a kályha mellé, hogy teljesen kiszikkadjanak. Amikor már száraz az agyag, adjunk hozzá annyi vizet, hogy feloldódjon. A folyékony agyagot terítsük szét egy homorú gipszlapra, míg újból képlékeny, összegyúrásra és korongozásra alkalmas lesz.






  Marokedény készítés

E módszer lényege, hogy ujjunkkal nyomkodva dolgozzuk meg az agyagot. Igen hasznos, mivel ezen a módon kisméretű tárgyakat készíthetünk agyagból, ugyanakkor jó gyakorlás kezdőknek, mivel igen könnyű és szórakoztató módszer. A mintázáshoz tökéletesen meggyúrt és elegendő nedvességtartalmú agyag szükséges. Természetesen ennek a módszernek nincsenek szabályai, csak az agyag tulajdonságait kell figyelembe vennünk.

Sokféle módon lehet elkészíteni ezeket a tárgyakat. Alakjuk lehet kerek  vagy háromszögletű, díszíthetjük fadarabbal könnyedén ütögetve, elláthatjuk füllel, lábbal, szegéllyel és más tartozékkal. Olyan egyszerűvé vagy bonyolulttá tehetjük, amilyenné csak szeretnénk.
Az egyik legegyszerűbb edénykészítési mód a marokedény készítése, mikor is egy agyaglabdát a markunkba veszünk és a másik kezünkkel lyukat fúrunk bele, majd lassan körbe forgatva addig alakítjuk az edényt, míg egyenletes falvastagságot érünk el. Ezután díszíthetjük az edényt.













      Hurkatechnika vagy sodrásos mintázás

A ma létező mintázási módszerek közül az egyik legősibb a sodrásos mintázás, vagyis a hurkatechnika, mely kb. Kr. e. 6000 körülre nyúlik vissza. Használata, elterjedése és tökéletesedése az emberiség fejlődésével együtt nyomon követhető az idők és kultúrák során. A gondok és szükségletek megoldásakor ugyanis a gyakorlati problémák csaknem mindig együtt vetődtek fel művészi kérdésekkel.

A hurkatechnikánál szükséges a mozdulatok pontossága, valamint gyakorlat és idő a műveletek végrehajtásához. A módszerrel létrehozhatók hengeres, kerek, széles és zárt szájú edények, beleértve a sodrásos mintájú díszítéseket is a sima felületeken.

Elsőként bizonyosodjunk meg arról, hogy az agyag eléggé képlékeny-e, és nedvességtartalmának is megfelelőnek kell lennie ahhoz, hogy sodrás közben ne repedjen meg és ne töredezzen a felületén. Ha nagy a munkadarab, akkor az egész munkafolyamat alatt takarjuk be fóliával, hogy nedves maradjon. A sodrással mintázott darabot, akár kisebb, akár nagyobb, csak lassan szárítsuk ki, hogy szabályosra és egyenletesre sikerüljön. A hurkatechnikával készített edényeket is felfülezhetjük, készíthetünk neki fedőt, és díszíthetjük is tetszés szerint.
A sodrásos módszer elsajátítását a legcélszerűbb hengerforma elkészítésével kezdeni. Ezzel megtanuljuk a sodrott agyag ragasztásának helyes módját, ezenkívül a munkafolyamat rendszerét is begyakorolhatjuk, hiszen a hengerformát a legkönnyebb javítani, segédeszköznek elegendő hozzá egy egyenes lap





 Lapedény készítés

Ezzel a módszerrel bármilyen forma elkészíthető, akár hengeres, akár szögletes edények is. Az agyaglapokat tetszés szerint összeragaszthatjuk.
Mielőtt nekifognánk az agyaglapok előkészítésének, tervezzük meg, mit akarunk készítetni, és a makettjét is készítsük el papírból, hogy pontosan láthassuk és megállapíthassuk a méreteit a készítendő tárgyunknak. Ezután sablont készítünk, mely alapján majd a kész agyaglapokból kiszabjuk a tárgy alkatrészeit.
Következő lépésként alaposan gyúrjuk át az agyagot, hogy teljesen egységes massza legyen, majd készítsünk belőle agyaglapot a szabáshoz.

Az agyaglapokat többféle módszerrel elkészíthetjük. Nyújthatjuk az agyagot kézi nyújtófával, ekkor azonban ügyelni kell, hogy a nyújtófa mérete megfelelő legyen, átérjen az agyagon, ellenkező esetben nyomot hagyhat az agyaglapon, amit nehezen tudunk majd eltüntetni.

Segédlécekkel is készíthetünk agyaglapokat. Az átgyúrt és megfelelő méretű agyagtömb mellé két oldalról rakjunk egymásra több (megfelelő magasságú) 3-4 mm vastagságú lécet, két oszlopban. Vágódróttal erősen a lécekre támaszkodva tudjuk felszeletelni az agyagtömböt. A segédlécek a nyújtófával történő nyújtásnál is segítségünkre lehetnek, egyenletes lapot tudunk mellettük nyújtani.
Agyaglapokat hengerelővel is elő lehet állítani. Ez a gép megkímél bennünket az erőfeszítéstől és gyakorlatilag bármilyen méretű lapokat képes előállítani.

Az elkészített lapból a papírsablonunk segítségével kiszabjuk a szükséges méretű és formájú részeket, majd a ragasztandó felületeket tűvel, vagy éles késsel berovátkoljuk. A rovátkolt részt bekenjük folyékony agyaggal (foccsal) a ragasztáshoz. Ezután erős nyomással összeragasztjuk az egyes darabokat. A ragasztás megerősítése érdekében vékonyra sodort agyaghurkákat ragasztunk az edény belső sarkaiba. Ha szükséges a külső összeillesztéseket is megerősítjük vékony hurkákkal.
Az elkészített edénykénket retusáljuk és simára szivacsoljuk. A sima felületű edény ezután különféle módszerekkel díszíthetjük. A teljesen készterméket lassan, egyenletesen szárítjuk.




A korongozás 

A korongozást lassú, folyamatos tanulással kell elsajátítani.
Ebben nem kivételek az ügyes kezű egyének sem; általában több hónapos gyakorlat és kitartás szükséges ahhoz, hogy egy munkadarab elfogadhatóan létrejöjjön. Mielőtt beszerzünk egy korongot, ki kell próbálni a munkafolyamatot, a testhelyzetet, valamint a korongozás betanulásához szükséges fizikai erőkifejtést.

A korongozás alapismeretei

A korongozás eredete a Kr. e. 5000 körüli évekre tehető. Kerek tárgyak készítésére találták ki, sorozatgyártásra is gondolva a korong segítségével. Az évek során a korongozás mechanikailag változott; tökéletesítették a kezelését, és kényelmesebbé tették a használatát. Ami azonban nem változott, az a megmunkálás módja; a formája, az agyag meggyúrása, az agyag állapota, a kiegészítők és a fölösleges agyag visszanyerése.
Nem lehet korongozni légbuborékos, túl kemény, de túl puha agyagtömböket sem; képlékeny, nem túl kemény agyag szükséges hozzá. Vízfelvevő keménységűnek kell lennie, de elég puhának ahhoz, hogy ne károsítsa a kéz bőrét. Kezdőknek a korongozásra előkészített, kellő nedvességtartalmú agyagot készen kell vásárolniuk.
Ahhoz, hogy formás edényt készítsünk korongon, elsőként is az agyagot kell előkészíteni, mivel alapos, kézi gyúrás nélkül nem lehet korongon tárgyat mintázni. A gyúrás célja, hogy a légbuborékokat eltávolítsuk az agyagból, de az is, hogy az agyagot egyneművé tegyük. A meggyúrt agyagból akkora nagyságú rögöket szakítunk, amelyek elegendőek az eltervezett edények megkorongozásához.

A korongozás első lépéseként az agyagmasszát a koronghoz kell csapni, majd nedves kézzel forgó korongon (óra járásával ellentétes irányban) középre kell állítani a rögöt. Meg kell tanulni középre hozni és megtartani a munkadarabot, ami kezdetben nem is olyan egyszerű feladat, kitartó, elszánt gyakorlást igényel. A középre fogás legegyszerűbb módja, hogy a jobb kezünkkel, begörbített ujjakkal fogjuk meg az agyagot, majd a másik kezünkkel fogjunk rá az agyagot fogó kezünkre és finom, de határozott mozdulattal húzzuk magunk felé az agyagot. Azt a húzó mozdulatot mindig lassan, óvatosan lazítsuk meg. A következő lépés a hubliba húzás, vagy felkúpolás. Egy elmélet szerint az agyag részecskéi spirális elrendeződést kapnak, miáltal a korongolási folyamat valamivel egyenletesebbé válik. Tenyerük alsó részével nyomjuk össze az agyagot, minek következtében az agyag felfelé emelkedik. Majd nyomjuk vissza, jobb kezünket az agyag oldalán tartva bal kezünkkel nyomjuk le az agyagot pogácsa alakig. Ha még nincs középen a rögünk ismételjük meg a mozdulatokat. Ha meggyőződtünk arról, hogy az agyagrögünk középen van, de csak akkor, lyukasszuk ki. A lyukasztásnak is többféle fajtája ismert, mestere válogatja. Az egyik legegyszerűbb, ha a két hüvelykujjunkat nyomjuk a pogácsa közepébe. Az ujjainknak tökéletesen mozdulatlannak kell lenniük, másként a rögünk kimozdul a helyéről. Addig nyomjuk az ujjainkat lefelé, míg az edényünknek az alja megfelelő vastagságú lesz, ezt egy szúrószerszámmal könnyedén ellenőrizhetjük. Egyenletes vastagságú fenéklap jön létre, ha az ujjainkat széthúzzuk, és úgy alakítjuk ki az alját. Miután az alját elkészítettük az edény falának a megfelelő vastagsását kell kialakítanunk. Ezt úgy érhetjük el, ha a bal kezünket az edény belsejébe helyezzük, a jobb kezünket szembe vele, csak az edényen kívül, és egyszerre mozgatva a két kezünket, apró szorítással, óvatosan felhúzzuk az edény falát. Ezt addig ismételjük, míg kb. fél cm-es nem lesz az edény falvastagsága. Ezt a folyamatot nevezzük felhúzásnak. Ha elértük a megfelelő vastagságot és magasságot, akkor elkezdhetjük az edény formájának a kialakítását. Amikor készen lettünk az edényünk megkorongozásával az egész edényt átszivacsoljuk, kívül-belül, majd a száját egy ún. csípőbőrrel elsimítjuk úgy, hogy ráborítjuk az edény szájára, és finoman megfogjuk vele. Ezzel készen van az edényünk, egy metszővel leválasztjuk a korongtányérról és szikkadni hagyjuk.



Az égetés

A kemencét meghatározhatjuk olyan készüléknek, amelyben a kiégetés folyamatának véghezviteléhez szükséges fizikai és kémiai átalakulások egész sorozata játszódik le.
Többféle kemencét ismerünk. A kiválasztása elsősorban attól függ, hová kívánjuk elhelyezni, továbbá: villanyárammal vagy gáztüzeléssel kívánjuk működtetni; másodsorban pedig attól, hogy fő- vagy mellékfoglalkozásnak szánjuk-e az agyagművességet. A kemencének ugyanis a hőfokváltoztatások miatt eléggé teherbírónak kell lennie.

Elektromos kemence

A kerámiákkal foglalkozóknak elektromos kemence szükséges, hogy próbaégetéseket végezzenek benne. A kezelése egyszerű és gazdaságos. Hosszú ideig megőrzi hőfokát, és csekély a hővesztesége.
Ezen kívül még az is előnye, hogy nem kell ellenőrizni az égetés alatt. Mikroprocesszorral működik, amelybe előzetesen bevisszük a kívánt égetés adatait. Biztonsági okból érintkezésmegszakítót is építettek az ajtóba, ezáltal a kemence ajtajának kinyitásával is ki lehet kapcsolni az áramot.
Az ilyen kemence egyetlen hátránya, hogy csak oxidáló égetést lehet végezni vele.




Gázfűtéses kemence

A gázzal fűtött kemence már nagyobb tapasztalatú keramikusoknak való, hiszen az égetés teljes folyamata alatt ellenőrizni kell.
A gázfűtéses kemence előnye, hogy ellenőrizhető a nyomás égetés közben, és szükség esetén könnyen csökkenthető. Az oxidáló égetés hasonló hatású a gázfűtéses kemencében, mint az elektromos fűtésűben.
Ami a fogyasztását illeti, az égetés ideje, ezáltal a költsége is fele az elektromos kemencéének. Ugyanakkor ennél a kemencefajtánál bármikor megemelhetjük a hőfokot, az előzőnél sokkal rövidebb idő alatt. Olyan területeken, ahol az elektromos áram nem kellő erősségű, nélkülözhetetlen a gáztüzeléses kemence. Ha megismertük a működését, kiváló minőséget lehet vele elérni.



Fatüzeléses kemence

Az ilyen kemencéket gyakorlatilag már csak nagyon kevés helyen használják Európában, –főleg Erdélyben találhatunk még ilyen kemencéket – amióta a gáz- és villanykemencék révén egyszerűsödött a kiégetés. Kétségtelenül nélkülözhetetlen a használatuk, ha egy adott, különleges hatást kívánunk elérni az égetéssel. Meglepő, újszerű eredmények keletkezhetnek. A fatüzeléses kemence használatánál ellenőrizni kell a kiégetés teljes folyamatát, amely sokkal hosszadalmasabb, mint a villany- vagy gázfűtésesnél. Lehetőleg magas kalóriájú fát használjunk tüzelőanyagnak. Ezzel a kemencével elérhetjük a redukciós, azaz a fekete égetést. Ennél a folyamatnál, az égetés kétharmadánál totálisan le kell zárni a kemencét, amit homokkal, vagy törekkel kevert sárral érhetjük el a legegyszerűbben. Majd hagyjuk lezárva egészen a kihűlésig, mikor kiszedjük érdekes hatású szürkés, feketés edényeket kapunk.

A kerámiatárgyakat általában kétszer égetik. Az első, a zsengélő égetés, mely célja, hogy a még visszaáztatható agyagból egy kemény, más fizikai és kémiai tulajdonságokkal rendelkező anyagot kapjunk. A második égetésre akkor kerül sor, mikor az edényt kidíszítettük és bemázaztuk. A máz azért szükséges, hogy az edényt könnyebben tisztíthatóvá és vízzáróvá tegye.
Az égetés mikéntjétől és hőfokától függően helyezzük el így vagy úgy a kemence belsejében.




A tárgyak elhelyezése a kemencében

Igen szigorú, gondos tervezés előzze meg az edények elhelyezését a kemencében. Ha nem így teszünk, a munkadarabjaink deformálódhatnak, sőt el is törhetnek. Épp ezért szem előtt kell tartanunk, hogy csupán egyszer kívánjuk kiégetni alacsony hőfokon, vagy vízhatlanná tévő mázzal is bevontuk.

Máz nélküli (terrakotta) darabok elhelyezése egyszeri égetéshez

Az alacsony hőfokú égetésnél a még nem mázas agyag vizet veszít, és elnyeri azt a porózus állagot, amely szükséges a máz későbbi felvételéhez. Ennél az első égetésnél egymásra rakhatjuk a darabokat, mivel még nincs rajtuk máz, nem ragadnak össze. Mindenesetre, ha nagyon megtöltjük a kemencét, lassabban égnek ki a tárgyak. Mielőtt a kemencébe tesszük a munkadarabokat, győződjünk meg ró­la, hogy teljesen megszáradtak-e


Mázas darabok elhelyezése második – mázas – égetéshez

Ebben az esetben úgy kell elhelyezni a munkadarabokat, hogy ne érintkezzenek az égetés folyamán, ellenkező esetben az olvadáspont elérésekor összeragadhatnak. Azt is figyelembe kell venni, hogy egy túlságosan megtöltött kemencében a tárgyak a kelleténél tovább tartják a hőt; ellenkező esetben viszont, ha túlságosan kevés darabot rakunk bele, a kemence gyorsabban kihűl, és a máz egyenetlenné válhat.
A mázas edények a kemencében történő elhelyezésére a szaküzletekben található kész lapokat és égető lábakat használjuk, ezekből kényelmesen felépíthető egy könnyen használható polcrendszer.


Nincsenek megjegyzések: